A rendezvény célja, hogy találkozási pontot biztosítson a járműgyártási iparág valamennyi hazai és nemzetközi beszállítója és szolgáltatója számára.
Időpont: 2020. OKTÓBER 19-22.
Társrendezvény:
IPAR NAPJAI
Nemzetközi ipari szakkiállítás
Közel 100 kiállító tette le voksát a kiállítások, a személyes találkozók fontossága, gazdaságilag meghatározó szerepe mellett, és várják Önt, hogy bemutathassák termékeiket, szolgáltatásaikat.
A Hungexpo fokozott járványügyi intézkedéseket vet be, hogy minimalizálja a járvány kockázatait a hazai meghatározó ágazatok kiállításain.
A félreértések elkerülése végett fel kell hívnunk a figyelmét, hogy ez az IPAR NAPJAI és AUTOMOTIVE HUNGARY kiállítás nem lesz azonos a már megszokott, több száz kiállítót felvonultató rendezvényekkel. A járvány terjedése, kiszámíthatatlansága, az általa okozott egészségügyi és gazdasági károk megrázták a piacot és sok cég költségvetését megtépázták. Az idei szakkiállítások megrendezése már önmagában is jelentős eredmény, tekintve, hogy több hagyományos, hasonló tematikájú európai kiállítást bizonytalan időre elhalasztottak.
A nehézségek ellenére közel 100 kiállító részt vesz az eseményen. Legjobb tudásuk szerint és anyagi lehetőségeikhez képest maximális ráfordítással készülnek az új és a már meglévő partnereik fogadására. Hisznek a kiállítások eredményességében és számítanak az ide érkező szakmai látogatókra, üzleti partnerekre, hiszen a velük való kapcsolatfelvétel lehetősége és üzleti jövedelmezősége miatt érzik szükségesnek a rendezvényeken való részvételt. A potenciális együttműködések meghatározók lehetnek a jelenlegi helyzetben.
Az aktuális kiállító lista elérhető ITT
A múlt héten rendezett CONSTRUMA megnyitóján Dr. Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára többek között elmondta: a koronavírus-járvány minden területen kihívás elé állította az országokat. A gazdaságok talpon maradása kulcsfontosságú. ?Versenyzünk a környező országokkal, versenyzünk Európa országaival és a tágabb nemzetközi piacon is. Ezért nagyon örülünk, hogy ezek a kiállítások, az ilyen szakmai fórumok a járványhelyzet ellenére is megvalósulnak, mert azt gondoljuk, hogy a teljes ágazatnak a fejlődése csak abban az esetben valósulhat meg, hogyha a kapcsolódó ágazatok és a különböző szinergiák kiaknázásra kerülhetnek?. Bővebben: ITT
Tekintse meg Ön is az IPAR NAPJAI és AUTOMOTIVE HUNGARY szakkiállításokat!
A HUNGEXPO mindent megtesz, hogy a járvány kockázatait minimalizáló környezetet biztosítson a hazai meghatározó ágazatok kiállításainak lebonyolításához. Ennek érdekében az elmúlt hónapokban összeállított egy POST COVID kézikönyvet, valamint meghatározta a Kiállítási Központ területére vonatkozó belépési szabályzatot.
A kialakított koncepció tartalmazza a központilag előírt, alapvető higiéniai szabályokat, segíti ezen szabályok betartását, minimalizálja a fertőzés kockázatát a Kiállítási Központban tartott üzleti tárgyalások, konferenciák, kiállítások lebonyolításának ideje alatt.
Bővebb információ: COVID-19 TÁJÉKOZTATÓ
Látogasson el Ön is az őszi szakkiállításra!
Az aktuális kiállító lista elérhető ITT
Előzetes online regisztráció a díjmentes belépésért ITT
A tervezett programokat megtekintheti ITT
SZAKMAI PARTNEREK
- Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE)
- Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ)
- Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA)
Célunk, hogy az AUTOMOTIVE HUNGARY idén is találkozási pontot biztosítson a járműgyártás valamennyi hazai és nemzetközi beszállítója és szolgáltatója számára. Ezen találkozások és a tárgyalások során létrejövő együttműködések talán még sosem voltak olyan fontosak az iparágban, mint napjainkban, hiszen a jelenleg zajló átalakulások közepette elengedhetetlen, hogy a vállalatok megőrizzék, erősítsék a beszállítói láncban megszerzett pozíciójukat, esetleg új szereplőként lépjenek be erre a piacra.
Az AUTOMOTIVE HUNGARY évről évre igyekszik megújulni, hogy hatékonyan szolgálja a magyar autóipar szereplőinek fejlődését. Azon dolgozunk, hogy a negyedik nap elteltével mindenki elégedetten induljon haza a rendezvényről.
PROGRAMOK 2020
AUTOMOTIVE ? TECHTOGETHER
2014 óta az AUTOMOTIVE HUNGARY kiállítással egy időben minden évben megrendezzük a Techtogether Automotive Hungary mérnökversenyt is. A verseny lehetőséget teremt arra, hogy a járműépítő hallgatói csapatok tagjainak új szponzorokat találjanak fejlesztéseikhez, a munkaerőre vágyó cégek pedig új munkatársakat találhatnak.
B2B BESZÁLLÍTÓI FÓRUM
B2B Beszállítói Fórum egyedi üzleti lehetőségeket nyújt a beszállítók és beszerzők részére. A zártkörű fórum célja, hogy a beszerzők számára lehetővé tegye az előzetes minőségi szűrőn már átesett, ugyanakkor a beszerzők számára ismeretlen beszállító cégek megismerését, velük való személyes tárgyalást, és az esetleges későbbi üzletkötést.

