KONCEPCIÓ
A MOBIL Zalaegeszeg, a 2020-ig megvalósításra kerülő járműipari tesztpályára, az elektromobiltásra és önvezető járművekre, az IoT és az AI ipari hasznosítására, továbbá város határában létrehozásra kerülő logisztikai központra, az 5G intelligens hálózatra, a Smart City megoldásokra és az épülő M76-os gyorsforgalmi okosútra
építve egy évente visszatérő, regionális rendezvénysorozat, ahol koncentráltan jelennek meg a hazai és a földrajzilag közeli (nemzetközi/regionális) térség járműipari, infokommunikációs, logisztikai, a hozzájuk kapcsolódó iparágak és a folyamatos utánpótlást biztosító oktatási és kutatási intézmények szereplői és témakörei.
JÁRMŰIPARI TESZTPÁLYA, ELEKTROMOBILTÁS, ÖNVEZETŐ JÁRMŰVEK
A létrehozás legfontosabb célja, hogy Magyarország megtartsa pozícióját a járműipar piaci versenyében, és tovább erősítse jelenlétét a K+F+I fősodrában, hosszú távon javítsa versenyképességét, növelje a járműipari kapacitásokat és a működőtőke beáramlást. A létrejövő tesztpálya egyedülálló létesítmény lesz Európában, ugyanis nemcsak a hagyományos, hanem az autonóm, azaz vezető nélküli járműveket is tudnak majd tesztelni rajta. Ezzel Közép-Európa egyik legnagyobb K+F célú járműipari beruházása valósul meg Zalaegerszegen. A tesztpálya első ütemének ünnepélyes átadása a III. MOBIL Zalaegerszeg szakmai napján kerül sor.
LOGISZTIKAI KÖZPONT ÉS KONTÉNER TERMINÁL
A járműipari tesztpálya helyszínének eldöntésnél számos érv szólt Zalaegerszeg mellett, többek között az, hogy a várost körbeveszik azok a szlovéniai, ausztriai, szlovákiai és hazai autóipari gyárak, amelyek itt végzik majd tesztjeiket. Továbbá a megyeszékhelynek közvetlen nemzetközi vasúti összeköttetése van a koperi kikötővel, a közelben van a sármelléki nemzetközi repülőtér is, továbbá itt találkozik majd a két gyorsforgalmi út is, azaz tökéletes környezet a logisztikai központ számára.
5G, INFOKOMMUNKÁCIÓ
A járműipari tesztpálya fejlesztéséhez és az okosváros programhoz kapcsolódóan Zalaegerszegen alakítják ki az 5G adatátviteli technológia tesztkörnyezetét, amelynek révén a járműiparban és az infokommunikációban is a világon vezető szerepre törekszik Magyarország. Az 5G hálózat döntő jelentőségű a magyar versenyképességet illetően, ezt szolgálja a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára nyújtott 60 milliárd forintos program is, amit az informatikai mérnökök képzése egészít ki.
M76 ÉS SMART CITY
A járműipari tesztpálya az egyik eleme lesz a tervezett ?közép-európai tesztzónának?. Ennek része az M7-es autópálya és Zalaegerszeg között epülő M76-os gyorsforgalmi út, amely ?okos? elemekkel kiegészítve épül meg, illetve a zalai megyeszékhely Smart City, vagyis okos város programhoz kapcsolódó fejlesztése.

